Egyéb kategória

Elöszőr repülünk! Mit érdemes tudni?

Általában az első repülőút, rengeteg félelemmel, aggállyal jár, ugyanis hiába néz utána az ember olvasgat a neten róla, felkeres reptéri ügyfélszolgálatot, valahogy mégis úgy érzi kevés az információ, amit kapott, és ez sok esetben sajnos helytáló is. Ebben a cikkemben szeretnék kitérni a legfontosabb tudnivalókra, de az első tapasztalás élményét se én se más nem tudja megadni az utazni vágyóknak! Viszont megpróbálom eloszlatni a félelmeitek az alább leírt infóimmal, mint például a biztonsági ellenőrzések, az utasfelvétel, okmány ellenőrzés, poggyász szabályok, csomagfeladás!

Soha nem lehet alábecsülni azt, hogy az emberek mennyire megvetik a légitársaságokat, és mennyire utálnak repülni. Bár a megvetés egy része jogos, nagy része igazságtalan. Manapság egy utas hátizsákkal, strandpapucsban átszelheti az óceánt, mérföldenként aprópénzért, majdnem tökéletes biztonságban, és 85 százalékos eséllyel arra, hogy pontosan érkezik meg. Ez tényleg olyan borzalmas módja lenne az utazásnak?

Patrick Smith

Felkészülés az útra / kalandozás a reptéren

Számomra az egyik legnagyobb aggályom annak idején az volt, hogy nem találjuk meg a repülőnk, ezért lekéssük, mert eltévedtünk! Na hát ezért majd 3 órával hamarabb kint voltunk, kb 15 perc alatt pedig át is jutottunk az ellenőrzéseken, és vártunk és vártunk és….  😊! Bármely reptéren is jártunk, szinte még angol tudás se kell ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a tábláknak köszönhetően!

Ami viszont fontos:

Legelőször is, hetekkel az indulásotok elött nézétek meg az útleveletek, személyi igazolványotok érvényességét. Ha lejárt hosszabbítsátok, mert nem utaztok! Ha szükséges szerezzétek be a vízumokat! A konzuli szolgálat honlapján meg találhatjátok az információt hova milyen okmány szükséges!

Kattincs a linkre: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/vizummegallapodasok

               Az utazás elött mindig kössünk baleset biztosítást, mert ha Magyarország és az úticélotok között nincs nemzetközi szerződés bármilyen nemű egészségügyi szolgáltatást nektek kell megfizetni!

               A repülőjegy megvételekor mindenképp olvassátok el az utazási feltételeket, ne érjen meglepetés titeket! PL minden nem EU/EGT állampolgár, köteles az utasfelvételi pontnál okmányait bemutatni, beszálló kártyáját lepecsételtetni, vagy pl. mi van a jegy árában. Fapados járatoknál a poggyászokon kívül ha a párod mellé akarsz ülni feláras a helyjegy.

               Mindig nézzük meg a légitársaság honlapját, hogy mikor kezdődik az utasfelvétel (check-in)! Viszont, mindenképp aszt javaslom, hogy a be csekkolást, otthon online tegyétek meg. Nem kell sorban állni! Ilyenkor a beszálló kártyát online kapjátok meg amit okos készülékeken be tudtok mutatni vagy kinyomtatjátok! A beszálló kártya tartalmazza az utas nevét, a beszállítókapu számát, beszálás pontos idejét, járatszámot, utazási osztályt.

               A reptérre sokkal nem, de az utasfelvétel kezdése elött, azért egy-másfél órával érdemes megérkezni, nehogy valami apró gond miatt lecsúszunk az indulásról, mondjuk a sorbanállás miatt. Viszont, mint írtam az otthoni csekkolással sok időt megspórolhatunk!

Ami feltétlen nálunk vagy a kézi poggyászban kell, hogy legyen:

  • Személyi okmányok, beszállókártya
  • Pénztárca
  • Mobil, fényképező, laptop, tablet stb.
  • Ékszer
  • Váltás ruha
  • gyógyszer

Mielőtt belépnénk a tranzitterületre, biztonsági ellenőrzésen esünk át, ahol is detektoros kapun haladunk át, illetve röntgen berendezéssel világítják át poggyászainkat. A poggyász tartalmára egy másik cikkemben térek ki, kattincs linkre:

.  

               A tranzit területen feladhatjuk a poggyászunkat, megvásárolhatjuk az utazáshoz szükséges elemózsiát italt, ajándéktárgyakat vehetünk, de figyeljük mindig a járatinformációs kijelzőket.

               Végül a beszállás maradt. A beszálló kapunál a földi személyzet le ellenőrzi az okmányainkat, beszálló kártyánkat kézi poggyászunk méreteit,

és már sínen is vagyunk a gépünk felé!

5 hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük